Pályázat

2026-05-01 08:00:00

Reflektorfényben a mentális egészség csendes hősei

Újra meghirdették a MentalCare Awards díjat

Fotó: freepikEgyre több jel utal arra, hogy a társadalom mentális állapota komoly kihívásokkal néz szembe. A szorongás, a kiégés, a depresszió és a krízishelyzetek nemcsak egyéni, hanem közösségi szinten is jelen vannak, miközben az ellátórendszer sok esetben túlterhelt. Ebben a helyzetben felértékelődik azoknak a szakembereknek a szerepe, akik nap mint nap emberekkel foglalkoznak, MentalCare Awards, amelyet a Mindwell Pszichológiai Központ hirdet meg idén is. A díj célja, hogy elismerje a mentálhigiénés és pszichológiai területen dolgozó szakemberek áldozatos, sokszor láthatatlan munkáját, és bemutassa a társadalom számára azt az értéket, amit ők képviselnek.

„Azt látjuk, hogy a mentális problémák egyre több embert érintenek, miközben azok a szakemberek, akik segítenek ezekben a helyzetekben, sokszor háttérben maradnak” – mondja dr. Dura Mónika, a Mindwell alapítója és a díj életre hívója. – „Ők azok, akik a legnehezebb élethelyzetekben találkoznak az emberekkel: krízisben lévő családokkal, traumát átélt gyerekekkel, veszteséggel küzdő felnőttekkel. Mégis ritkán kapnak nyilvános elismerést.”

2026-01-22 08:00:00

Pályázat a legaktívabb nyugdíjas önkéntesek részére

Fotó: freepikA K&H örök aktív pályázatra január 31-én éjfélig online lehet jelölni azokat a nyugdíjas státuszú önkénteseket, akik közösségépítő munkájukkal nap mint nap bizonyítják, hogy a mozgalmas, örömteli és közösségben megélt időskor nem kivétel, hanem követendő példa. Az aktív időskor nem feltétlenül a fizikai teljesítményről szól, sokkal inkább a nyitottságról, a tudatosságról és a kapcsolódásról.

A K&H örök aktív pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet a hosszan tartó, aktív élet értékére. Az időskor is lehet élményekben gazdag, tevékeny életszakasz, amelyet mindenki a saját módján élhet meg. Legyen szó rendszeres mozgásról, alkotásról, tanulásról, közösségépítésről vagy önkéntes szerepvállalásról. A K&H örök aktív pályázatra január 31-én éjfélig online lehet jelölni azokat a nyugdíjas státuszú önkénteseket, akik közösségépítő munkájukkal nap mint nap bizonyítják, hogy nemcsak maguk élnek mozgalmas, örömteli és közösségben megélt napokat, hanem önként szerveznek más időskorúak számára is hasonló céllal tevékenységeket.  

2026-01-13 13:00:00

Gyermekrajzpályázat

Fotó: freepik1922. január 11-én egy súlyos állapotban lévő kanadai cukorbeteg kisfiú, Leonard Thomson kapott a világon elsőként életmentő inzulinkezelést. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány immár hagyományosan ezen a napon írja ki gyermekrajzpályázatát, ezzel emlékezve a nevezetes eseményre.

Az alapítvány 6. alkalommal hirdet gyerekeknek rajzpályázatot a cukorbetegség témakörében. Így hívja fel az iskolás korosztály figyelmét az 1-es típusú cukorbeteg társaik elfogadására, illetve ösztönzi a gyerekeket az egészséges életmódra, hogy később elkerüljék a 2-es típusú cukorbetegséget.

Pályázni négy korcsoportban lehet:
1. és 2. osztályosok
3. és 4. osztályosok
5. és 6. osztályosok
7. és 8. osztályosok + középiskolások

Választható témák:
Így vigyázok az egészségemre!
Így segítek a cukorbeteg barátomnak/osztálytársamnak!
Cukorbetegen ilyen az életem!

Bármely kézműves technika (rajz, festmény, kollázs, szobor, origami…) alkalmazható. a korosztályok győztesei 10.000 ft-os ajándékutalványt és Gullon cukormentes kekszekből álló édességcsomagot kapnak.

A legtöbb színvonalas alkotást beküldő osztály külön lesz díjazva.