2026-11-15 08:00:00
A végső percekig…
Mindenszentek és halottak napján mindannyian kicsit elcsendesedtünk, és a temetők gyertyafényében a szeretteinkre emlékeztünk. Van azonban egy hely, ahol az elmúlás nemcsak az évnek ezen a napján, hanem a mindennapokban is jelen van – ez a kórházi osztály.

Bényi Szilviával, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Belgyógyászati Osztályának vezető ápolójával beszélgettünk arról, hogyan lehet szakemberként és legfőképpen emberként szembenézni a halállal, és hogyan lehet megőrizni a méltóságot a legnehezebb pillanatokban is.
– Nővérként nap mint nap látja az élet végét. Emberként nem nehéz ezzel a tudattal hazamenni vagy este elaludni?
– 30 éve dolgozom kórházban belgyógyászati osztályon. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem visel meg, de gyakran olyan betegek kerülnek hozzánk, akiknek megváltás az „elmenetel”. Kollégáimmal szinte az első pillanattól kinyomozzuk, kik a hozzátartozók és igyekszünk a kompetenciánkon belül felkészíteni a családot a rájuk váró nehézségekre.
Ez a harminc évnyi tapasztalat és a családok korai bevonása mutatja meg, hogy az ápolói hivatás messze túlmutat a gyógyszerek beadásán; itt a lélek támogatása is a mindennapi munka része. A beteg békés elengedésének a segítése és a hozzátartozók kezének fogása adja meg azt a belső megnyugvást, amellyel egy-egy nehéz nap után végül mégis le lehet hajtani a fejet.

