Hírek, információk, érdekességek
2026-11-21 13:00:00
Gyereket szeretnék!
A legtöbb nõ életében eljön egy pillanat, amikor - talán számára is váratlanul - egy babakocsit toló anyuka kisbabáját megpillantva rátör a vágy: "gyereket szeretnék"!
A gyermek utáni vágy megfogalmazása
S azon kapja magát, hogy minden kisbaba iránt valamilyen rejtett belsõ izgalommal és sóvárgással kezd érdeklõdni. Azután este titokban, a tükör elõtt állva azt vizsgálgatja, milyen lenne nagy pocakkal... S ekkor, lelkének legmélyebb zugában - ahol az igazán fontos döntések születnek - mély elfogadással bólint rá eljövendõ anyaságára. Ettõl a perctõl kezdve elindította gyermeke várásának folyamatát.
Új élet születik
A várandósság optimális esetben lelki tényezõk közremûködésével indul. Sokan megkérdezik önmaguktól, miért is szeretnének gyereket, s ha erre csak egy elementáris érzés a válasz, "mert kell", "hogy legyen" - akkor máris jó úton járunk. Természetesen gyereket akarunk, de ember fog születni, akinek saját, önálló, tõlünk sok szempontból független vágyai, céljai és életfeladata lenek majd. Ezért jobb, ha nem mi szabjuk meg ezeket neki. Ne támasszunk olyan elvárásokat vele szemben, hogy "legyen, aki öreg koromra támasztékul szolgál nekem", "sose legyek egyedül", "majd õ rendbe teszi romló házasságomat", "ha terhes leszek, a partnerem végre megkéri a kezemet és feleségül vesz", "hogy legyen, aki felvidít", "hogy mindenki tudomásul vegye végre, hogy felnõtt nõ vagyok" stb. Ezek az elvárások a másik ember birtoklásának vágyából fakadnak és az önzés legdurvább, s ugyancsak ingoványos talaján állnak.
A gyermek várása biztonságba ágyazott hatalmas szabadság - a születendõ ember felé, és rendkívüli felelõsséggel átitatott örömteli kötöttség - a szülõk számára. Ha tehát egy boldog embert szeretnénk az elkövetkezõ 20-25 évre családtagként vendégül látni otthonunkban, akkor elsõsorban az elfogadás mûvészetét kell lelki felkészülésünk fókuszába állítanunk.
Leendõ gyermekével kapcsolatban mindenkinek vannak fantáziaképei. Ezek nemegyszer az anya be nem teljesült vágyainak megvalósításáról vagy gyermekkori álmainak beteljesítésérõl szólnak. Máskor számtalan belsõ ellentmondás rejtezik bennük. Például, amikor valaki gyermekében mindig nyugodt, halk szavú kicsi után világot rengetõ mûvészt lát maga elõtt, vagy a rendre szófogadó és engedelmes gyerek késõbb nagy formátumú feltaláló lesz, akkor a két elvárás messze nincs szinkronban egymással. Vagyis látnunk kell, hogy családunk egy olyan emberrel fog bõvülni, akihez kénytelenek leszünk mi alkalmazkodni. Tehát az elfogadás mellett az alkalmazkodás mûvészetét is tanácsos felvenni belsõ gyakorlataink közé.
Gyermekünkkel kapcsolatos tervezgetéseink legtöbbször külsõségekben, fõként az anyagi-fizikai világ síkján mozognak. A gyermek nemétõl, szeme színétõl, alkatától, a kiságy formáján és a pelenka típusán át a játék mackó méretéig terjednek. De vajon tervezünk-e önmagunkkal kapcsolatban is valamit?
Szülõnek lenni
Természetesen mindenki jó, sõt a lehetõ legjobb anya, szülõ szeretne lenni. Sok kutató állítja, hogy a tökéletességre való törekvés - azon túl, hogy hiú ábránd - nem teljesíti be a hozzá fûzött reményeket, sõt az egész családi közösség számára ártalmakat rejt magában. Elegendõ tehát "elég jó" szülõnek lenni. Ehhez azonban az szükséges, hogy önmagunkkal kapcsolatban is "elég jó" terveket szövögessünk, mégpedig az önismeret érzékeny szálaival.
Tudnunk kell magunkról, hogy milyenek is vagyunk valójában, melyek a jellemzõ tulajdonságaink, mit várunk az élettõl, mit tartunk létezésünk fõ feladatának, hogyan vélekedünk a világról és környezetünkrõl, s mi hogyan és milyen szerepkörökkel helyezkedünk el benne. Ismernünk kell azokat az eszközöket is, amelyeket céljaink megvalósítása érdekében szoktunk alkalmazni, egyszóval tisztában kell lennünk módszereinkkel. Azt sem árt tudnunk, hogy nem vagyunk-voltunk-leszünk tökéletesek, de igyekezzünk hibáinkkal, gyarlóságainkkal együtt elfogadni, sõt szeretni önmagunkat.
Vagyis az elfogadás és az alkalmazkodás mellett a megbocsátás mûvészetében is jártasságra kell szert tennünk. S ha gyermekünket majd olyannak tudjunk elfogadni, amilyen, ha megfelelõ mértékben és módon vagyunk képesek hozzá alkalmazkodni és idõrõl idõre õszintén bocsátunk meg neki, akkor bizonyos, hogy szeretni, sõt jól szeretni is tudjuk majd õt.
Ezeket az élet mûvészetéhez tartozó tulajdonságokat - talán paradoxnak tûnõ módon - elõször mindig önmagunkkal szemben kell kifejlesztenünk, s csak ezután válunk képessé és éretté arra, hogy másokkal kapcsolatban is gyakoroljuk.
A harmonikus anya-gyerek kapcsolatban e mûvészeti ágak hozzák majd létre azt a csodálatos szinkront és együttlétet, amelyben megtapasztalhatjuk, hogy gyermekünk minden, az önállósodás felé megtett új lépése nem csak öröm, de élet-esztétikai, élet-szépségi élmény is.
Végsõ soron gyermekünk nevelése hosszú alkotási folyamat, ahol a másik ember iránt tanúsított áldozatkészségünkben és a vele való egységben önmagunk igazi arcát pillanthatjuk meg.